Proof of Stake: validátorok és staking
Bányászat helyett letét – hogyan működik a letétbizonyíték, és miért kell a nyomozónak a lekötött vagyonra is figyelnie?
A bányászatról szóló kártyán láttuk, hogy a munkabizonyíték célja a „többség szavának” szimulálása: mivel online bárki létrehozhatna ezer álnevet, a döntésekben nem a résztvevők száma, hanem a ténylegesen elvégzett, energiába kerülő munka számít. A rendszer hatalmas energiaigénye tehát nem mellékhatás, hanem a működés része. Az Ethereum fejlesztői ehelyett egy másik megoldást választottak.
A letét mint biztosíték
A letétbizonyíték (Proof of Stake, PoS) lényege, hogy a számítási teljesítményt lekötött vagyon váltja fel. Aki részt akar venni az új blokkok előállításában és ellenőrzésében, annak ethert kell letétbe helyeznie (stake) egy erre szolgáló okosszerződésben. Az így résztvevőket validátoroknak nevezzük. (Egy validátorhoz 32 ETH letét kell, de kisebb összegekkel is be lehet szállni közös megoldásokon keresztül.)
A rendszer minden időszakban véletlenszerűen választ validátort, aki a következő blokkot javasolja, a többiek pedig szavaznak (tanúsítanak) a blokk érvényességéről. A becsületes munkáért jutalom jár, újonnan kibocsátott ether és a tranzakciós díjak egy része formájában.
Az elgondolás az emberi természetre épít: aki nagy letétet helyezett el, az maga lenne a legnagyobb vesztese, ha a rendszerbe vetett bizalom megrendülne. Ha pedig egy validátor bizonyíthatóan csal (például két, egymásnak ellentmondó blokkot ír alá), a rendszer elvon a letétjéből (slashing), és kizárja.
Az átállással az Ethereum energiafogyasztása nagyjából ezredére csökkent, hiszen a hálózat fenntartása már csak a csomópontok szokásos működésébe kerül, a hash-számítási verseny megszűnt. Az Ethereum-bányászat ezzel egyik napról a másikra véget ért.
Staking: a lekötött vagyon kamatozik
A letétbe helyezést angolul stakingnek nevezik, és nem csak a validátorok használják. Ma már tőzsdék és DeFi-szolgáltatások is kínálják, hogy a felhasználó ethert (vagy más, letétbizonyítékot használó kriptovalutát) helyezzen el, és ezért rendszeres hozamot kapjon. Ilyenkor a felhasználó gyakran egy olyan tokent kap cserébe, amely a lekötött ether feletti jogot testesíti meg (liquid staking token), és amelyet tovább is lehet küldeni vagy cserélni.
Letétbizonyítékot nem csak az Ethereum használ: számos más blokklánc is ezt a módszert alkalmazza.
Megjegyzés: a staking két okból is fontos a nyomozásban. Egyrészt a bűnözők a bűncselekményből származó vagyont is leköthetik, és passzív jövedelmet szerezhetnek vele – amely maga is a megszerezhető vagyon része. Másrészt a lekötött vagyon nem mindig látszik a cím szokásos egyenlegében: egy okosszerződésben van, vagy egy másik tokenként jelenik meg. Egy Ethereum-cím vizsgálatánál ezért mindig érdemes megnézni, kapcsolatba lépett-e staking-szerződésekkel, és van-e rajta lekötést igazoló token. A lekötött vagyon kivétele ráadásul gyakran csak várakozási idő után lehetséges.
Extra tudásMit jelentett az átállás a bűnözés számára?
Amíg az Ethereumot bányászták, a videokártyás bányagépek népszerű eszközei voltak a pénzmosásnak: bűncselekményből származó pénzből meg lehetett venni az alkatrészeket egy számítástechnikai boltban, a kibányászott ether pedig látszólag teljesen tiszta forrásból származott. Gyakori volt a lopott árammal működtetett bányászat is. Az átállással ezek a módszerek az Ethereumon megszűntek – a staking viszont új lehetőséget nyitott a vagyon gyarapítására, és újfajta kihívást a vagyon felkutatásánál.
Ellenőrizd a tudásod
A kvíz betöltése…